2012 decemberi sörözés: felhívás

A Magyar BSD Egyesület idei évzáró sörözését december 14-én (tehát ezen a héten pénteken), 19 órai kezdettel a Margit körúton, a Széll Kálmán (avagy az egykori Moszkva) tér közelében található Trombitás Étteremben tartja.  Itt továbbra is szeretettel várjuk a dideregni^Wsörözni vágyó, BSD-re (illetve némi vacsorára) éhes érdeklődőket, akárcsak a témát (és a helyet) már jól ismerő veteránokat!

2012 novemberi sörözés: beszámoló

Lelkes, bár igen kis létszámban magát képviselő keménymag ezúttal a Veres Pálné utcában található Big Ben Teaházban találkozódott, hogy a sokáig tartó meleg után beköszönő hideget ellensúlyozzuk valamivel.  (Nyilván a sör ilyenkor talán nem a legjobb választás, de ezügyben nyugodtan cáfoljatok meg!)

A “Beastie Boys” turnéjának következő állomásán, a Big Ben Teaházban…

Végre oda tudtam adni az Angliában beszerzett, vákumcsomagolt yorkshire-i teát B-nek (aki persze aztán majd ottfelejtette a végén), egy rossz szava sem lehetett rám.  A felszolgálás igen érdekes stílusban zajlott, kvázi önkiszolgálónak éreztem a helyet, mert a felszolgálók csak igen ritkán mozdultak ki a pult rejtekéből.  A kedvenc Pu’erh teámat is csak kancsóban kaptam meg, noha az itallapon szereplő szöveg felöntésről is szólt.  De eleve nem is voltak túl nagy elvárásaim :-)

A buli kezdete előtt még gyorsan befejeztem a következő kisebb (csupán párszáz commitból álló), de a FreeBSD 9.1 előkészítése miatt még mindig nem committolható Haskell frissítésemet, amely a Glasgow Haskell Compiler 7.4.2 (ezúttal már GCC 4.6 verziójára támaszkodva) és a Haskell Platform 2012.4.0.0 változatát hozza magával.  Reméljük, előbb-utóbb azért eljut a Portgyűjteménybe is…

 

2012 novemberi BSD sörözés: felhívás

A Magyar BSD Egyesület következő sörözését (noha amely ezúttal inkább teázásnak ígérkezik) november 9-én, 19 órakor ezúttal Budapest pesti oldalán, a Ferenciek tere közelében megbúvó Big Ben Teaházban tartja. Az élet nagy dolgai mellett szóba kerülhetnek még esetleg a varsói BSD konferencia élményei, a meg nem jelenni akaró FreeBSD 9.1, vagy a már megjelent OpenBSD 5.2 és DragonFly BSD 3.2.1, illetve a végre már megjelent NetBSD 6.0 ünneplése :-)

Szokásunkhoz híven ezúttal is szeretettel várunk minden hozzáértőt és érdeklődőt!

2012 októberi BSD sörözés: beszámoló

Sajnos egy váratlan betegség eredményeképpen szeptemberben kimaradt a sörözési beszámoló (pedig én is kíváncsi lettem volna, mennyire volt jó választás a Hivatal Kávézó).  Mindenesetre ebben a hónapban már minden visszaállt a régi kerékvágásba, és folytatódott számomra a daemontenyésztők havi sörözéseinek sorozata.  Ezúttal a célpont a Paulaner Sörház volt.  Igazából nekem ez a hely közel van, ezért tűnt kényelmesnek Budán ezt választani, de Guska később felvilágosított, hogy a németországi Oktoberfestre tekintettel lehet azt a sört (Paulaner Lager) kapni, amely odakinn is élvezhető.  Nem volt rossz, ami azt illeti a cambridge-i sörök után jó volt újra német sört inni :-)

Beastie és barátai a Paulaner Sörház hajlékában

Talán a hideg, talán a Paulaner rémisztőnek tűnő árai miatt, de csapatunk igen kicsire zsugorodott össze, így mindössze öten támasztottunk az asztalt a sörözés alkalmával.  Ettől a függetlenül a hagyományokhoz híven derűs maradt hangulat, és kellemesen elbeszélgettünk többek közt a jövő héten megrendezésre kerülő EuroBSDcon 2012-ről (erről nemsokára részletesebben is igyekszem írni), valamint az Egyesületünket érintő ügyes-bajos dolgokról.  Például a szintén közelgő, az FSF.hu neve által fémjelzett Szabad Szoftver Konferenciáról és Kiállításról, ahol várhatóan mi is felbukkanunk majd.

2012 szeptemberi BSD sörözés: felhívás

A Magyar BSD Egyesület első őszi sörözését szeptember 14-én, a megszokott 19 órai kezdettel most Pesten, a Deák tér közelében található Hivatal Kávézóban tartja. Akkor és ott ebben a hónapban is örömmel várjuk a BSD rendszereket fejlesztőket, használókat — vagy csupán irántuk érdeklődőket — egy kis kötetlen beszélgetésre!

FreeBSD fejlesztői találkozó Cambridge-ben

Ahogy korábban már utaltam rá, valami készülődik az Egyesült Királyságban található Cambridge városában.  Pontosabban: készülődött, mivel az előző héten került megrendezésre egy újabb FreeBSD fejlesztői találkozó a Cambridge-i Egyetem Számítógép Laboratóriumában.  A rendezvény apropóján elég szép számmal gyűltek össze a FreeBSD fejlesztésében aktívan részt vevő, vagy éppen a jövőben részt venni kívánó látogatók.  Ahogy a belinkelt wiki oldalon is olvasható, a témák maguk is elég szerteágazóak voltak: beszélgettünk dokumentációról (és a FreeBSD honlapjának feljavításáról), portokról és az alaprendszerben felmerülő problémákról is egyaránt.  Ezek nagyrészt megtalálhatóak az oldalon, ezért talán nem is erről, hanem inkább a többi vetületéről számolnék be.

A találkozó szervezésében kivételesen nem vettem részt, mivel helyben már kellő nagyságú stáb állt eleve rendelkezésre Robert Watson, Jonathan Anderson, David Chisnall es Björn Zeeb személyében.  Ilyen nagyságok mellett az én szerény munkásságom és jelenlétem jelentősen eltörpül :-)  A regisztrációhoz járt a szokásos galléros, hímzett póló.  A srácoknak megtetszett, hogy a EuroBSDcon 2011-en is ilyet osztogattak, ezért hát beruháztak ők is egy ilyenre.  Emellett minden elismerésem nekik amiért ügyesen megoldották azt, hogy az érdeklődők közül bárki távolról is be tudjon kapcsolódni a megbeszélésekre Skype-on keresztül, valamint így az előadások anyagai is rögzítésre kerültek.

FreeBSD fejlesztők és barátaik egy lelkes csapata a Cambridge University Computer Laboratory udvarán.  A kép nyomokban pgj-t is tartalmaz :-)

Érdemes még megemlíteni, hogy jó szokás szerint minden este volt egy kisebb bandázás a Sidney Sussex College-ban (itt szálltak meg a többiek), ahol a hosszú napok után mindenki végre kényelmesen belebújhatott a MacBookjába^Wnotebookjába és dolgozhatott.  Üdítő kivételnek számított viszont az az este, amikor a St. John’s College nemes falai közt tartottunk egy hagyományos cambridge-i fogadást és vacsorát, igazi királyoknak dukáló kiszolgálás és hangulat mellett.  Ennek egyik követelménye volt az alkalomhoz illő öltözet, amely így még jobban emelte az est fényét.  Szombaton aztán az idén 100 éve született Alan Turing emléke előtt is adóztunk, és meglátogattuk a Bletchley Parkot, ahol annak idején a német Enigma feltörésén dolgoztak társaival.

Autentikus BSD sörözés a cambridge-i Tivoliban

Maga a találkozó egyébként hosszabb volt, mint úgy általában, ezért némileg kimerítőbb is volt.  Mindenesetre remek társaságra találtam Baptiste Daroussinban (bapt@), akivel így legalább volt időnk beszélgetni a Poudriére-rel kapcsolatos terveiről, valamint ennek kapcsán egyet értettünk abban, hogy az állományrendszerek remekül használhatóak adatbázisként, valamint a shell scriptek gyakran hasznosabbak, mint a C programok.  Természetesen nem felejtettem el sörre sem meghívni :-)  Emellett Attilio Raoval (attilio@) is volt alkalmunk beszélgetni, és még inkább megkedveltem a srácot.  Kicsit szigorú, de teljesen következtes, és nem utolsó sorban nagyon okos fickó, mondhatni, talán az egyik kedvencem a Core Teamben.  És természetesen ott volt Kirk McKusick (mckusick@), aki barátsága jeleként büszkén viselte a Magyar BSD Egyesület hímzett pólóját.  Mesélte, hogy nemrég a Google-nél tartott tanfolyamot, ahol osztatlan sikert aratott ugyanezzel a pólóval.  Bár érdekességképpen megjegyezte, hogy az ,,egyesület” szó jelentését nem ismerte, a résztvevők pedig valamiért Egyiptomra asszociáltak belőle :-)

Kirk McKusick és jómagam a St. John’s College-ban rendezett fogadás egy pillanatában.

Emellett kellemes meglepetésként ért, hogy több fejlesztő is érdeklődik a funkcionális programozás iránt.  Dag-Erling Smørgrav (des@) például nemrég fedezte fel a Scheme nyelvet, amelyben egy, a PAM kiterjesztését támogató DSL-t készített.  Ezt hamarosan be is mutatja majd a EuroBSBcon 2012 konferencián, Varsóban.  Nagy örömmel mesélte a felfedezéseit és látszólag nagyon megtetszett neki a nyelvorientált programozási stílus.  Másik ilyen fejlesztő Peter Grehan (grehan@), a BHyVe egyik fejlesztője volt, aki szintén meglepett azzal, hogy elárulta: van egy régi Symbolics gépe, amelyen kizárólag csak Lisp fut, és ezáltal a Lispet is nagyra tartja.

Technikusunk, Jon Anderson jelentkezik Skype-on a terem másik feléből

Mindent összevetve tehát szokás szerint egy fergeteges rendezvény volt, amelynek értékét csak tovább növelte Cambridge és a környék (vendéglátó ipari egységeinek) szépsége, valamint a Számítógéplabor modern épülete és kifogástalan felszereltsége.

(A képeket köszönjük Robert Watsonnak, Kaz Senjunak és Ollivier Robertnek!)

2012 augusztusi BSD sörözés: beszámoló

Az augusztusi sörözést a júliusihoz hasonlóan szintén ki kellett most hagynom, hiszen még mindig tart a cambridge-i megbízatásom (noha már nem sokáig).  Sajnos úgy tűnik, sokan mások sem voltak ezzel másképpen, mivel Guska, ezúttal képtelen beszámolójából a következők derültek ki:

Tegnap sajnos nem készültek képek, ugyan is mindannyian elfelejtettük.  Összességében négyen voltunk a végén, így ez igazi nyári sörözésnek sikeredett. Minden esetre jót beszélgettünk, úgy általában történelmi áttekintés jelleggel, avagy hogyan is nézett ki a szakma a ’90-es évek közepén és végén.

Sziszi ezt inkább így magyarázta:

Tény, hogy nem volt könnyű koncentrálni az állandó szurkolói üvöltések közepette, de szerintem nem is nagyon volt igény a képekre… Megint jó sötétek lettek volna (és nem miattunk) :-)

és meglepő módon hozzátette:

 És még BSD-ről is volt szó! Többször is!  Valamint ugyanitt Slackware-ről, SCO-ról, SPARC-os laptopokról és pénztárgépekről…

Ejha!  Úgy látom, a srácok ezúttal sem unatkoztak :-)  Köszönöm az élménybeszámolót, jövő hónapban találkozunk!

2012 augusztusi sörözés: felhívás

A Magyar BSD Egyesület újabb nyári sörözését ezúttal augusztus 10-én, 19 órai kezdettel ismét Budán, a Széll Kálmán térhez közeli Jégkertben szervezi.  Ezen időpontban és helyen továbbra is örömmel várjuk a BSD rendszereket fejlesztőket, használókat, vagy csupán irántuk érdeklődőket!

2012 júliusi sörözés: beszámoló

Lévén, hogy kb. 2000 kilométerre hűsölök most kedvenc kis országomtól, nem vettem részt a mostani sörözésen.  Ellenben az Egyesület résztvevő tagjaitól begyűjtöttem a(z élmény)beszámolókat.  A helyszín egyébként nyári szokás szerint ismét a Jégkert volt (amely az aktuális időjárási viszontagságnak köszönhetően most valamennyire rá is szolgált a nevére).

Júliusi jégkerti jelenet

A hangulat jó volt, azonban a 40 fokhoz szokott szervezetünk nehezen viselte a hirtelen laza 21 fokos zuhanást, szóval nagyrészt fáztunk, talán Mauzi kivételével :-) Ezúttal eljött Jerry is, és ismét az élet nagy dolgairól folyt a társalgás. Csupán egy szokatlan jelenség volt, éspedig, hogy senki nem evett gulyáslevest, ezzel is megtörve a lassan 2-3 éves hagyományt :-)

Írja Guska, amelyet Légrádi elnök úr imigyen indokolt meg:

…mert aznap máshol már fogyasztottam gulyáslevest, ezért inkább az óriás hamburgerrel kentem jól össze magam…

Lev csak ennyit tett hozzá:

A magam részéről is kellemesnek jellemezném a pénteki sörözést. Azért az a jeges kávé nem volt semmi, sőt kifele, a pénztáros megkérdezte, hogy hogy ízlett a burger, amit ettem. Kétszer kérdeztem vissza, hogy mit akar, mert nem akartam ezt elhinni. Hiába, vannak még jó helyek pesten…

amelyet Sziszi így magyarázott:

… vagy csak aggódott egy kicsit az arckifejezésed alapján :-P Tőlem pl nem kérdezett ilyesmit. Igaz lehet, hogy eltereltem a figyelmét a bringával :-)

 (Köszönöm srácok a beszámolókat, és Guskának a képet!)