Cambridge-ből jelentjük…

,,Köszönöm, köszönöm, jól vagyok…” — szólt annak idején a nóta Moby Dicktől, és nekem is most valami ilyen kezdés ugrik be.  Régen írtam már arról, mi van velem Cambridge-ben, de ezt most ezzel a bejegyzéssel igyekszem pótolni.

Természetesen egyáltalán nem unatkozom, hiszen folyamatosan haladok a Mirage FreeBSD kernelre történő portolásával.  Jelenleg csak a FreeBSD/amd64 -CURRENT platformmal foglalkozom.  Azért 64 bit, mert az OCaml szokása egy bitet elcsenni az ábrázolt számokból, és 31 bittel már gondokba ütköznénk a hálózati alkalmazásokkal.  Azért CURRENT, mert printf() hívások beillesztése helyett inkább a DTrace SDT próbák használata mellett tettem le a voksomat, azonban ezek a kernelmodulokat még csak a CURRENT változatban támogatják (valamennyire).  Már tudok hálózati csomagokat elkapni és továbbadni az OCaml résznek, jelen pillanatban éppen a küldésen dolgozom.  Ha minden igaz, akkor jövő héten ezzel is végzek; az ötletek már megvannak, csak le kell ülni rendesen megírni.  Akit egyébként érdekel a konkrét kód, az elérheti a GitHubon.

Ezzel kapcsolatban megemlíteném, hogy Björnnel (bz@) egész sokat tudtam mostanság beszélgetni (lévén, hogy a 10 méteres körzetemben van elég sokat), és ezáltal fejlesztettem némileg a tudomásomat a FreeBSD hálózati alrendszeréről.  Meg kell hagyni, az mbuf(9) puffeket egész jól kitalálták, és nagyjából már átlátom az Ethernet frame-ek kezelését.  Többre egyelőre nem lesz szükség, mivel a Mirage a többit elvégzi :-)

Aztán, ahogy azt már megírták, július végén a FreeBSD Core Team felkérésére átvettem a titkári pozíciót, és így, mint szavazattal nem rendelkező, tizedik tag bekerültem a csapatba.  Ez is szépen halad, már kezdem megszokni a feladatkörrel járó kötelezettségeket, lényegében nekem kell munkára fogni a többieket :-)  A döntések olykor valóban nem könnyűek, tekintettel a nehéz súlyukra.  Ehhez a feladathoz tényleg fel kell nőni, és tökös gyereknek kell lenni!  A csapat jóváhagyásával kiadtam már az első commit bitet is azóta Andrey Zonov (zont@) részére.

Mindezek mellett folytatom tovább a bűvészkedést a FreeBSD Haskell támogatásával, erről szintén a GitHubon lehet bővebben tájékozódni.  Mióta a portfát átkonvertálták Subversionre, azóta a munkám is könnyebb lett, mivel a git-svn(1) segítségével aprólékos részletességgel, de mégis egyszerre tudom committolni a frissítéseket (ld. dcommit).  Ez 340 port esetén ugyanis már nem annyira egyszerű, kíván némi odafigyelést.  Továbbá váltottam Poudriére-re, ezzel sokkal gyorsabb lett a portok tesztelése.  Ugyan hiányzott az ún. “leftover” állományok rendes ellenőrzése, de ezt még június végén megírtam Baptiste-nak (bapt@), aki aztán nemrég ki is adta az 1.5.4 részeként.

Pár nappal ezelőtt pedig a Glasgow Haskell Compiler forrásfájához is kaptam közvetlen hozzáférést, hogy ne a többieket kelljen azügyben piszkálnom, amikor mondjuk már egy hónapja nem fordul FreeBSD alatt a forrás.  (Jó, rendben, kicsit csalok, hiszen egy ,,ősrégi” 8.1-RELEASE-t futtatok a tesztelésnél, de hát az a legrégebbi támogatott verzió.)  Ennek apropóján gyorsan meg is ragadtam az alkalmat és helyreállítottam a head változatot.  A stable még nem megy, de remélem, előbb-utóbb a release-ért felelős kollégák átveszik a commitot.

Végül megemlíteném, hogy jövő héten lesz a cambridge-i fejlesztői találkozó, amely elég érdekesnek ígérkezik.  Hozzáteszem, Brook Davis (brooks@) már egy ideje a laborban dolgozik velünk.  Számomra talán a hálózati munkacsoport lesz érdekes, mivel a Mirage porthoz kapcsolódóan felmerült, hogy valakinek (azaz: nekem) meg kellene csinálni a pfil(9) hookok támogatását Ethernet frame-ekre.  Így könnyebb lenne lopnom az adatot a Mirage számára.  Másik fontos dolog, hogy végre talán a libnetstat(3) bekerül a forrásfába.  Erről is fogunk majd valószínűleg beszélgetni a srácokkal.  De úgy ettől függetlenül is jól lesz újra találkozni a többiekkel, és persze néhány új emberrel is, például George-Neville Niellel (gnn@).

Ezzel párhuzamosan szervezem a varsói találkozót, ahova ezúttal Kövesdán Gábor (gabor@) is velem fog tartani!  Persze még elég sok szervezési feladat hátravan, de azért van még egy kis idő (kb. 7 hét) addig, szóval még nyugalom :-)

Röviden egyelőre ennyit.  A cambridge-i buliról majd igyekszem írni valamit a jövő hét folyamán.